Kártyanaptár gyűjtők és kedvelők lapja!

A kártyanaptár bemutatja a múltat, és híven tükrözi a jelent! Sok-sok múltat már csak ezen a kicsiny "papírdarabkának" tartalmáról tudunk felidézni, illetve a fiatalabb generációnak bemutatni.

 

1969-01.jpg

                  1969

 Guttman Jakab nevéhez fűződik 1882-ben az első áruház, "Párizsi Nagyáruház" néven, majd "Divatcsarnok" névre kereszteltek.

 ( 1926-ban nyílt meg a Corvin Áruház. )

1948-ban államosítás éve.

 Centrum Áruház nevet 1967-ben vette fel.

 

1970-01_csongrad-bacsmegyei_fuszert.jpg

 1970

 1949-ben Szentesen fiókot nyit a Füszért.

 Csongrád-Bács megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelni Vállalat

                      1983-ban Tiszafüszért nevet vette fel!

 

1971-01.jpg

1971

 A Konzervgyárat az alföldön, 1897-ben alapították.

Ma Bonduelle ( francai ) tulajdon.

 

              1972-01.jpg 

                          1972

        1944 novemberében ( MKP ) Szikra Könyvkiadó néven Szegeden alapítva, mely jogelődje volt.

Felszabadulás után Budapesten átvette a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-t, és Stádium Rt. nyomdáját.

1945-1948 között Szikra Irodalmi és Lapkiadó Vállalat Nyomda-i Rt.               ( Forrás: Wikipédia ) 

 

1973-01.jpg

1973

1951-ben lett alapítva, több mint hatvan éve működik.

 

1974-01.jpg

1974

Alföld Áruház 1968-1969-ben épült Kecskemét szívében.

Megnyitására 1969. november 14-én került sor, azóta is üzemel és fejlődik.

A helyén Grünfeld Adolf korlátlan italmérő, terménykereskedő és malomtulajdonos háza állt.

Felesége Tinó Julcsa volt, ezért a kocsma "Tinó Julcsa" néven volt híres, a Hirös városban!

( Forrás: Kecskés Gyula )

  1975-078_-erdei_termek-.jpg

                  1975

Az első sikeres hazai fejlesztésű a "NARANCSIZŰ BAMBI" 1949-től a Margitszigeten a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat < FÁJIV > üzemében készült.

Pepsi Cola

Elsőt ebben az üzemben, 1970. február 23-án palackozták! 

 

 1976-116_b_-kerek-_borgazd.vall.pinceg.-.jpg 

 1976

dr. Kállay Miklós és Sárkány Péter feltalálók receptúrája alapján 1973-ban, hazai gyümölcsalapból készült a MÁRKA.

Az első szőlő ízű MÁRKA a Délalföldi Pincegazdaság terméke volt.

Következő években az ország több Pincegazdaságában, különféle ízű MÁRKA látott napvilágot.

Például: Narancs, Meggy, Tonik, Maracuja, Kiwi, Ananász, Málna .......!  

 

1977-018_-okt-.jpg

1977

Svéd származású Nils Bohlin (1920-2002) kifejlesztése, a hárompontos öv.

1959. augusztus 13. a korszerű biztonsági öv születésnapja.

A svéd Volvo PV 544-es modell volt az első a Földön, amelyet a hárompontos biztonsági övvel szereltek.

Magyarországon 1976. január 1-től kötelező!

Akkor az új kresz vezette be.

" 1/1975 (II.5.) KPM-BM " 

  1978-038_a.jpg

 1978

   1977-ben indult a Mozgó ABC szolgáltatás két Ikarus 260-as tipusú busszal Budapesten.

A 80-as években háttérbe szorult ezen üzletág, bár egyes helyeken, még a 90-es évek elején lehetett látni a járműveket.

Ma már csak "emlékeink"!

// Berendezett bolt feltőltéssel, hűtőpult, alapvető élelmiszer, háztartási cikk, sőt rendelést is felvettek! //

 

1979-028_a.jpg 

1979

1966-ban volt 75 éves a városligeti cirkusz épülete.

Hazai artistáink jelentős sikereket arattak világszerte!

Az állandó církusz 1891. május 7-én este nyílt meg.

Híres bírkózó cirkuszunk volt a Czája.

1938 Wulff Ede építette a Wulff Církuszt, később Városi, ma Fővárosi Nagycírkusz.

( Forrás: Szekeres József: A Fővárosi Nagycírkusz tőrténete )

 

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 11
Heti: 86
Havi: 429
Össz.: 55 496

Látogatottság növelés
Oldal: Múltidéző naptárak 03
Kártyanaptár gyűjtők és kedvelők lapja! - © 2008 - 2024 - naptar-kartyanaptar.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »